10 körül tápászkodtunk fel, nekiálltam megcsinálni a gombát, Zsolt közben próbált halat fogni. Egy kicsi jött neki csak össze, a tegnap bevált körforgó csődöt mondott. Az előző nap szedett gombával készítettem el, isteni lett. Megreggeliztünk, sátrat bontottunk és elindultunk felfelé. Csapákon haladtunk, meredeken felfelé a folyó mentén, csomagjaink súlya meghaladta a 30 kilót, Barna cipelt csak kevesebbet. Elhaladtunk az inuit vadászok sátra előtt és felértünk a tóvidékre, ahonnan a folyó kezdődött. Hamar rájöttünk, hogy az út nehezebb lesz mint amire számítottunk.

 Utunk kezdetén a folyó mentén haladtunk felfelé

 Hamar rájöttünk, hogy az út nem lesz egy diadalmenet

Egy egy döglött ox tette változatossá utunkat

Előttünk vadászok jártak

Csendélet aganccsal

A végkimerülés kezdetén

A terep nehéz volt, a dombos sziklás vidéket, tocsogós mocsarak váltották. Egyre fogyott az erőnk, de próbáltam a tempót diktálni, egyre többször szakadtak le mögöttem Zsolték. Már benne voltunk a délutánban, nagy sziklák között haladtunk, egy dombtetőn lepihentem, hogy bevárjam őket. Jó sokat vártam a földön fekve, de csak nem akartak jönni ezért visszamentem megkeresni őket. Csomag nélkül visszamentem pár kilométert, kerestem őket, kiabáltam utánuk, semmi.  A várással, kereséssel és elment két órám, rá kellett jönnöm, hogy elvesztettük egymást. Nem bírták, berágtak és visszafordultak, ez volt az egyetlen reális magyarázat, ötletem sem volt mit is csináljak. Vissza nem megyek a Robinsonhoz, annyira nem jó víz, hogy ott töltsek még 2 hetet. Csináltam egy gyors leltárt fejben. A térkép, GPS nálam van, betalálok a völgybe egyedül is. A kaja egy része szintén nálam van, igaz a  só, az olaj nincs, de nélkülük csak kibírom valahogy. Viszont a műholdas telefon Zsoltnál van, semmilyen kapcsolatom sem lesz a külvilággal, nem számíthatok segítségre. Ha így alakult nincs mit tenni, ordítottam még egy sorozatot majd továbbindultam egyedül.

Elhagyva a nagy tavat, újra tőzeges mocsárban haladtam, közben gondolkoztam a helyzetemen. Késő délután volt már amikor egy dombon lepihentem, itt láttam meg az első tulok csapatokat is. Miközben nézelődtem megláttam mögöttem két alakot akiket először vadásznak gondoltam, majd rájöttem, hogy az elvesztett útitársaim. Kiderült, hogy elmentek mellettem amíg a sziklák közt vártam, siettek mert azt hitték előttük vagyok. Én mögöttem sejtettem őket, így alaposan eltávolodtunk egymástól. 3 óráig tartott a teljes egyedüllét érzése, bőven elég volt. Együtt haladtunk tovább, átkeltünk egy kis folyón és este 9 körül vertünk tábort egy kis tó partján, szemben egy félszigettel. A fárasztó út és az elvesztéssel járó idegeskedés sokat kivett belőlem, hányingerem volt a fáradságtól, nagyon kivoltam. Az alkonyi fényben szépen szedtek a halak, de nem volt erőm összerakni a botot. Csináltunk egy gyors tésztalevest és nyugvóra tértünk. Aznap légvonalban 12 km-t tettünk meg és 9 órát gyalogoltunk.

Kisebb folyók keresztezték utunkat

Az ivás mellett a pihenésre is jutott idő

Az első este egy kis tó mellett vertünk tábort. Az alkonyi fényben szépen szedtek a halak, de összerakni a horgászbotot már nem volt erőnk

Így maradt a tésztaleves

Feljött a hold és a levegő hűlni kezdett

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.