Eljött az indulás napja, 10 órára vártuk Jant. Amikor 8 körül felkeltem Zsolték már bőszen pakoltak én is hamar összeraktam mindent, indulásra készen álltunk. A torkolatot jól beláttuk, azonnal észleltük volna ha közeledik a hajó, ücsörögtünk a cuccok mellett. Telt múlt az idő, eluntam a várakozást sétálgatni kezdtem a folyó mentén. Megnéztem újra az ezerszer látott növényeket, néztem a vizet, megpróbáltam memorizálni mindent. Jócskán elment az idő már amire visszaértem, 11 körül járt, Jan sehol. Zsolt kezdett befeszülni, próbáltuk elpoénkodni a dolgot, hogy nem véletlenül kérték előre a pénzt a visszaútra is. Fél 12 körül Zsolt elővette a műholdas telefont, hogy betelefonáljon a túraszervezőnek akivel a kapcsolatot tartottuk. Most volt igazán szükségünk az Iridiumra egyedül az út során és szerencsére jól működött annak ellenére, hogy az eső miatt többször beázott.  Amikor Zsolt elérte a kontakt embert, sűrű elnézések közepette ígért azonnali intézkedést, kiderült, hogy egyszerűen elfeledkeztek rólunk. Nem voltunk túl vidámak, innen hosszú lett volna begyalogolni Kangerlussuaq-ba. Na de végre megjött Jan, beszálltunk a hajóba és elindultunk a civilizációba. Útközben megálltunk egy kihalt partszakaszon ahol Jan eszkimó sírokat mutatott. A fagyott föld miatt egyszerűen oldják meg a temetkezést, a kőlapok között koponyák és csontok hevertek.  

Temetkezés inuit módra

Megyünk

Visszafelé a hajón

Jan, nem volt szép tőled, hogy elfeledkeztél rólunk!

Visszaérve Kangerlussuaq-ba megrohantuk a pizzériát. Berendeltünk egy-egy pizzát, Zsolt mindjárt kettőt. Majd a közértben bevásároltunk be és a pizzéria teraszán kezdetét vett az evő őrjöngés. A pizza mellett, csoki, gumicukor, marcipán rúd, keksz, alma, joghurt és pár sör is elfogyott, aminek Zsolt részéről heveny rosszullét lett az eredménye. Órákra eltűnt a reptéri mosdóba és falfehéren, zombiként támolygott vissza. Mindent kiadott magából. Hiába kívántam borzasztóan az édes ízeket szinte végig, nagyon hamar telítődtem a sok mű kajával,

Esteledett, hűlni kezdett a levegő. Mivel a repülő másnap délben indult még egy éjszakát el kellett töltenünk valahol. A méregdrága konténerhotelhez nem volt kedvünk, én a sátorozást preferáltam de Zsolt nagyon ramaty állapotban volt, nem vállalta. A reptéri váróban töltötték az éjszakát, én pedig a Watson partján vertem fel a sátram, az utolsó éjszakára. Párszáz méterre a műúttól már csodálatos természeti környezetben lehettem, jöttek mentek a sarki nyulak a sátor körül. Nagyon jót aludtam.

Másnap a reptéren találkoztunk újra. A rénszarvas agancsokat egy dróttal kötöztem fel a hátizsákra, de sajnos nem engedték feladni. Próbálkoztunk még a szállíttatással, de végül le kellett mondani róluk, hiába cipeltük magunkkal végig.

Kangerlussuaq színes házai

Az utolsó panoráma

Búcsú a szarvaktól

 -6 kg

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.