A tundra barátságtalan arca

2012.02.26. 21:24

Ebben a bejegyzésben nem lesznek képek. A következő két nap az elemekkel való dacolásról szólt, eszembe sem jutott elővenni se a fotógépet, se a videót.

Másnap reggel zuhogó esőre ébredtünk. Esőben bontottunk tábort, bármennyire is siettünk a pakolással mindenünk vizes lett. Gyorsan megettük a téliszalámi minimális maradékát, mindenkinek jó ha egy centis darab jutott. No nem baj, délután bőséges halvacsorát tartunk, gondoltuk.  Erre a napra kisebb utat terveztünk, ki a völgyből egy hegyvonulaton keresztül, egészen a tóig.  10 óra körül indultunk. Átgázoltunk a folyón, át a hegyvonulat nyergén, le a másik oldalon, fél 5 körül érkeztünk meg a kis tóhoz.

Egész nap esett, kitartóan, intenzíven, gázlóruhában meneteltünk. Mindenünk nyirkos és ázott volt. A szakadó esőben nem lélegzett sem a ruha, sem a nadrág, az izzadság átnedvesítette aláöltözeteinket.  A gázlókabátba belenyomta a vizet a hátizsák pántja, az amúgy is nedves sátor és hálózsák még jobban elázott a zuhogó esőben történő táborverés során. Emellett igen hideg is volt és fújt a szél.  Barna azonnal bevonult a sátorba, mi egy szikla alatt próbáltunk tüzet gyújtani, hogy kicsit átmelegítsük magunkat. A tó mellett nem voltak fák de még bokrok sem. Átázott gyökérdarabokat gyűjtöttünk és egy szikla tövében raktuk meg a tüzet, ami csak nem akart meggyulladni. Bevetettük a gázpalackot, fújtuk a tüzet a gyökérdarabokra, hiába. Beletörődtünk, hogy tüzünk nem lesz.

Nekiálltunk horgászni a kitartóan zuhogó esőben, hiszen a terveink szerint ma be kell vacsoráznunk az itt fogott halból.  Mivel nagyon hideg volt felvettem az utolsó száraz ruhám, a soft shell kabátom. Hamar átázott az is. Két óra hiábavaló próbálkozás után fel kellett adnunk, sem léggyel, sem körforgóval nem tudunk halat fogni az ítéletidőben.

Elővettük a gázfőzőt és egy rizses tésztalevessel próbáltuk csillapítani mardosó éhségünket. Este 6 körül bevonultunk a sátorba. Teljesen átáztam, az utolsó rétegig nyirkos voltam. A hálózsákom átázott a pakolásnál, a sátor is vizes volt belül, a törülközővel próbáltam felszívni a vizet. Az eső tovább zuhogott és igen hideg volt, nehéz éjszakára készültem. Nagyon korán volt még ezért olvasni kezdtem, hogy teljen az idő. Mit fogok csinálni reggelig, töprengtem. Ha nem javul az idő be kell mennünk a vadászsátorba, ami mellett útközben haladtunk el, itt talán tudunk tüzet rakni és megszárítkozhatunk. Hogy az inuitok mit fognak ehhez szólni nem tudtam, csak azt, hogy még egy ilyen napot nem bírok ki.

Az idő lassan telt, nem voltam túl álmos. Éjfélig több mint 100 oldalt olvastam el, a hidegtől nem tudtam aludni. Embriópózban kucorogtam a hálózsákban, de hiába próbáltam bemelegíteni. A lábam nagyon fázott ezért a gyűjtött  ox szőrbe csomagoltam be, a puha szőr kissé bemelegítette. Aznap éjjel szinte semmit sem aludtam, később kiderült Zsolt sem.

A borzasztó éjszaka után hajnalban irtózatos szélvihar tört ránk. A sátort teljesen rámtolta szél, Zsolt sátrának cövekeit már tépte is ki. Azonnal mennünk kell, szétszedi a sátrakat a szél! Átordítottam Zsoltnak de már ébren voltak ők is. Pakolni kezdtünk, fejlámpával az üvöltő szélben. Összeszedtük a szétfújt cuccainkat, gázfőzőn csináltunk egy-egy Knor bögrés levest. A 10 órára tervezett indulás helyett, pirkadatkor, 6 órakor már úton voltunk, elgyötörten. Az eső legalább elállt.

Innenttől kezdve már könnyen ment minden. Intenzíven gyalogoltunk, rendszeresen tartva rövid pihenőket, ami alatt le sem vettük a hátizsákokat. Az erős szél hamar kiszárított minket, jól haladtunk.

Mielőtt elértük a Robinson folyót, nyomokat és cigarettacsikkeket találtam a csapákon ahol haladtunk. Emberek jártak előttünk, nem is régen. Vajon kik lehetnek? A vadásztáborhoz közeledve, népes csapatot pillantottunk meg már messziről. Inuit vadászok voltak, épp a zsákmányolt rénszarvast és tulkot dolgozták fel, a húsdarabokat szárítóhálókra helyezték fel. Az útikönyvek szerint barátságos emberek az inuitok, barátkozásra készültünk, gondoltam csinálok néhány jó fotót, esetleg megkínálnak minket vadhússal. De a találkozás elég nyomasztó volt.  Hangos köszönésünkre szinte nem is reagáltak, barátságtalanok voltak, láthatólag nem örültek nekünk. 10-15-en lehettek, köztük asszonyok is. Elnyűtt pulóverek és hi-tech ruházat alkotta öltözéküket. A csapa a táboron át vezetett, átlépkedve a cuccaikon megállás nélkül haladtunk tovább, pihenni sem álltunk meg amíg ki nem kerültünk látómezejükből. 

Végül elértük a Robinson felső folyását. Megláttuk a tengert, az út lejteni kezdett, megkönnyebbülten gyalogoltunk közeli célunkhoz. Kora délután érkeztünk meg táborunkhoz a vízesés alá. Ragyogóan sütött a nap, sátrat vertünk és mindent kipakoltunk szárítani. Körforgóval hamar fogtunk halat, végre jóllaktunk és kezdtük szebb színben látni a világot.

Szerző: Bp

1 komment

Címkék: gyaloglás

A bejegyzés trackback címe:

https://gronlandfishing.blog.hu/api/trackback/id/tr324211990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mehley 2012.02.28. 23:35:22

Azta.. ez kemény lehetett. Tiszta survivorman feeling! Nem adta magát könnyen akkor Grönland, egyszer legalább megmutatta a gonosz arcát nektek is. Talán így volt kerek a túra, nem?